Mindössze 20 kilométerre Budapesttől található Magyarország egyik legismertebb és stratégiailag legfontosabb légibázisa — a Tököli repülőtér. Története több mint nyolc évtizedet ölel fel, magában foglalva a második világháború, a szovjet katonai jelenlét és a hidegháború időszakait. Itt repülőgépgyárak, vadászrepülő ezredek és légvédelmi egységek állomásoztak, maga a bázis pedig hosszú ideig zárt katonai létesítmény maradt, amely kulcsszerepet játszott a régió védelmi rendszerében. A mai Tököl egy olyan hely, ahol összefonódnak a hadtörténet nyomai, a szovjet befolyás emlékei és a katonai infrastruktúra fokozatos polgári átalakulása. További részletek a budapestyes.eu oldalon.
A katonai projekttől a stratégiai repülőtérig
A Tököli repülőtér története az 1940-es években kezdődött, és szorosan kapcsolódik a magyar repülőgépipar fejlődéséhez. Eredetileg a Dunai Repülőgépgyár üzemi repülőtereként jött létre, amely a magyar katonai repülőgépgyártás egyik kulcsfontosságú központjává vált.
1941 februárjában a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank és a Weiss Manfréd Művek bérleti szerződést kötött Szigetszentmiklós önkormányzatával egy új repülési komplexum építésére szánt földterületekre. A projekt közvetlenül kapcsolódott a magyar repülőgépgyártás növekvő igényeihez az európai hadi konfliktusok eszkalálódása előtt.
Az új vállalatnál kezdetben Messerschmitt Bf 109 és Bf 210 típusú vadászrepülőgépek, valamint DB 605 típusú repülőgépmotorok gyártását tervezték. A céget 1941. július 1-jén jegyezték be hivatalosan, és szinte azonnal megkezdődött a gyártócsarnokok, műhelyek és a gyári repülőtér nagyszabású építése Szigetszentmiklós és Tököl között. Ezt a területet akkoriban Horthy-ligetnek hívták, és fontos ipari-repülési csomópontként tekintettek rá.
A termelés a repülőgépgyárban 1942 novemberében indult meg, amivel a komplexum a második világháború alatti magyar hadiipar egyik meghatározó elemévé vált.
A hadi helyzet alakulásával a létesítmény jelentősége gyorsan túlnőtt az ipari kereteken. 1943 márciusában a gyári repülőtér bázisán felállították az 53. vadászrepülő osztályt, amelyet Bf 109-es gépekkel szereltek fel. Az egység elsődleges feladata Budapest és a régió stratégiai fontosságú objektumainak védelme volt az esetleges légitámadásokkal szemben.
Azonban 1944-ben már maga a tököli katonai repülőtér is célponttá vált. Április 13-án hatalmas bombatámadás érte, nyáron pedig újabb amerikai légitámadások követték. A Dunai Repülőgépgyár létesítményeire és a Horthy-liget környékére több mint 200 tonna bombát dobtak le, ami súlyos károkat okozott az infrastruktúrában.
A sérülések ellenére a repülőtér stratégiai jelentősége megmaradt. A szovjet csapatok előrenyomulása után Tököl területét 1944. november 22-én foglalták el, és már 1945 januárjában ismét üzembe helyezték a repülőteret. Itt kezdték el állomásoztatni a szovjet légierő egységeit, köztük A–20 Boston bombázókat, vadász- és csatarepülő alakulatokat. Még a front nyugatra tolódása után sem hagyták el teljesen a szovjet csapatok a repülőteret — egyes egységek 1945 nyaráig ott maradtak.
A háború utáni időszak és a légvédelmi bázis kialakulása
A második világháború befejezése után a tököli katonai bázis nem veszítette el stratégiai jelentőségét. Már 1945 végén a Vörös Hadsereg ismét használatba vette, ami a tartós szovjet katonai jelenlét kezdetét jelentette. Az első repülőtéren állomásozó egység a 36. bombázórepülő ezred volt, amely ténylegesen rögzítette Tököl státuszát mint fontos szovjet légibázist a régióban.
A háború utáni években a repülőtér körüli infrastruktúra aktívan fejlődött és átalakult. 1947-ben a repülőtér mellett található Dunai Repülőgépgyárat államosították, majd 1949 novemberében egyesítették a Csepel Autógyárral. Ezzel párhuzamosan a repülőtér területén létrehozták a Repülőkísérleti Intézetet (REMI).
1949-ben a Magyar Néphadsereg fontos infrastrukturális modernizációt hajtott végre: az eredeti 1200 méteres beton kifutópályát 13 cm-rel megerősítették és 2500 méterre hosszabbították meg. Ez lehetővé tette a nehezebb és korszerűbb repülőgéptípusok fogadását.
Az 1950-es évek elejétől a légibázis egy részét a Magyar Néphadsereg is használni kezdte. 1951-ben új MiG–15-ös vadászgépek és Jak–18-as kiképzőgépek érkeztek ide, ami fontos lépés volt a magyar légierő sugárhajtású repülésre való átállásában. 1952-ben a magyar légierő 24. és 25. vadászrepülő ezredei települtek Tökölre, 1953. október 1-jén pedig hivatalosan is megalakult a Magyar Néphadsereg repülőbázisa.
A repülőtér infrastruktúrája ebben az időszakban tovább bővült: a Csepel Autógyárból különvált egy repülőgépjavító részleg, amelyből létrehozták a Pestvidéki Gépgyárat. Ez a vállalat a katonai repülőgépek javítására és karbantartására szakosodott. A felújított gépek közvetlenül a tököli repülőtérre kerültek vissza, ami a bázist a légierő technikai kiszolgálásának fontos központjává tette.
A magyar egységek mellett továbbra is jelen voltak szovjet alakulatok a repülőtéren. 1950–1951-ben egy szovjet vadászrepülő ezred állomásozott itt, mielőtt Veszprémbe telepítették volna át. Később a helyére Pe–2-es, majd Il–28-as gépekkel felszerelt bombázóezred érkezett.
Az 1950-es évek közepére a repülőtér használati szerkezete ismét megváltozott: 1956-tól kivonták a bombázó egységeket, és helyükre vadász- és vegyes repülő alakulatok kerültek. A következő években Tököl a magyar sugárhajtású repülés egyik kulcspontjává vált.
1961-ben érkeztek meg a Szovjetunióból a MiG–21F–13-as vadászgépek; összesen mintegy 80 ilyen gép került az országba. Megjelenésük végleg rögzítette Tököl státuszát Magyarország egyik legfontosabb légibázisaként a hidegháború korszakában.
Az 1956-os forradalom és katonai megpróbáltatások
Az 1956-os forradalom eseményei a tököli repülőtér történetének egyik legtragikusabb és legmeghatározóbb pillanatát jelentették. A fontos katonai létesítmény az ország politikai és katonai válságának egyik központjává vált. November 1-jén a helyzet drasztikusan kiéleződött. A repülőtér magyar csapatok által ellenőrzött részét szovjet egységek vették körül, a szovjet kézen lévő zónákat pedig légvédelmi tüzérséggel erősítették meg. Hamarosan a szovjet csapatok teljes ellenőrzésük alá vonták az összes Tökölön tartózkodó magyar repülőgépet.
A csúcspont 1956. november 3-áról 4-ére virradó éjszaka következett be. A szovjet parancsnokság tárgyalásra hívta a magyar katonai küldöttséget a repülőtér területén található főhadiszállásra. Maléter Pál tábornok a komoly kétségek ellenére úgy döntött, elindul a találkozóra. Kortársak visszaemlékezései szerint ezt katonai kötelességének tartotta, hangsúlyozva, hogy az elutasítást a párbeszédre való hajlandóság hiányaként értelmezhették volna a rendkívül válságos helyzetben.
A tököli repülőtér területén zajló tárgyalások alatt tartóztatták le Maléter Pált és a küldöttség többi tagját. Ez az epizód a forradalom leverésének egyik legtragikusabb szimbólumává vált, és gyakorlatilag a remények végét jelentette a sikerre.
Maléter tábornok sorsa a letartóztatás után elválaszthatatlanul összefonódott a későbbi politikai megtorlásokkal. A nyomozás során következetesen megtagadta, hogy az 1956. október 23. és november 4. közötti eseményeket „ellenforradalomnak” nevezze, ragaszkodva ahhoz, hogy az népi forradalom volt. Még a koholt bizonyítékok és a betanított tanúvallomások ellenére sem változtatott álláspontján.
Nagy Imre és társai perében Maléter Pált halálra ítélték az államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vádjával. Az ítéletet 1958. június 16-án hajtották végre a budapesti Kozma utcai börtön udvarán.
Később a kivégzettek holttestét — Nagy Imrét, Maléter Pált, Gimes Miklóst és másokat — titokban eltemették. Földi maradványaikat csak 1961-ben szállították át az Újköztemető 301-es parcellájába, ahol hosszú ideig jeltelen sírokban nyugodtak.
Szovjet bázisból magyar fennhatóság alá
Az 1950-es évek közepének politikai megrázkódtatásai után a tököli katonai repülőtér továbbra is fontos katonai objektum maradt, de szerepe fokozatosan változott. Csak 1968-ban alakult meg itt újra a magyar katonai repülés önálló egysége — a kormányzati szállítórepülő század. Fegyverzetében kezdetben An–24V és Il–14 szállító repülőgépek voltak, ami a magyar erők visszatérését jelentette a bázis aktív használatához a szovjet katonai rendszerrel való szoros együttműködésben.
Az infrastruktúra jelentős része azonban továbbra is szovjet ellenőrzés alatt állt. Csak a hidegháború végén kezdett változni a helyzet. 1989 nyarán feloszlatták a repülőtéren állomásozó szovjet vadászrepülő ezredet, és a helyén egy helikopterezred felállítása kezdődött meg. Ebben különféle típusú helikoptereket használtak, beleértve a Mi–24 harci, valamint a Mi–8 és Mi–9 szállító és többcélú helikoptereket.
A szovjet katonai jelenlét Tökölön 1991-ben ért véget. A 201. önálló repülőszázad gépei április 19-én szálltak fel utoljára a repülőtérről. Az objektum hivatalos átadása a Magyar Honvédség részére 1991. június 5-én történt meg. Június 19-ig az utolsó egységek, beleértve a hadosztályparancsnokságot is, elhagyták az országot.
Ezzel párhuzamosan zajlott a magyar repülési struktúra átszervezése. Már május 5-én a repülőtér irányítása a 93. Vitéz Háry László Vegyes Repülőosztályhoz került. 1992-ben az egység két An–26-os szállító repülőgépet kapott a szolnoki 89. vegyes repülő dandártól, amelyek a korszerűtlen An–24V gépeket váltották fel.
A repülőosztály ebben a formában 2001 augusztusáig működött Tökölön. A szolnoki repülőezreddel való összevonás után a Magyar Honvédség végleg elhagyta a repülőteret.
Ebben az időszakban a repülőgépjavításhoz kapcsolódó infrastruktúra egy részét átalakították, ami a korábbi katonai repülőtér fokozatos vegyes és részben polgári célú hasznosítását vetítette előre.