Budapest történelmének vannak sötét oldalai is, amelyek mély tragédiákról tanúskodnak. Ezek közül különösen fájdalmasak az antiszemita pogromok emlékei, amelyek Magyarország fővárosát és környékét sújtották. Ezek az események mély sebeket hagytak a kollektív emlékezetben, a zsidó lakosság ellen irányuló véres terror és kegyetlenség szimbólumává válva. Ebben a cikkben elmélyedünk a történelem e tragikus pillanataiban, hogy megértsük azok okait, következményeit és tanulságait, amelyekre Budapest a mai napig emlékszik. Bővebben a budapestyes.eu oldalon.
A tiszaeszlári vérvád: az antiszemitizmus gyökerei Magyarországon
Magyarország történelme ismer tragikus időszakokat, amikor a társadalmi feszültség és a politikai indítékok kegyetlen üldöztetésekhez vezettek. Az egyik ilyen mély nyomot hagyó epizód az 1882–1883-as tiszaeszlári vérvád volt, amely antiszemita erőszakhullámokat és pogromokat váltott ki, többek között Budapesten is.
Tiszaeszlár – egy kisváros Magyarország északkeleti részén – az egész Európát megrázó események miatt vált hírhedtté. Ez a vérvád, a zsidók rituális gyilkossággal való megvádolása, évekig tartó heves zavargások forrásává vált Magyarországon. Katasztrofális következményei nyilvánvalóak voltak az úgynevezett fehérterror (1919–1921) idején, valamint később, az antiszemita kampány során, amely a második világháború alatti zsidódeportálásokban csúcsosodott ki.
1882-ben, amikor ezek a tragikus események kibontakoztak, Tiszaeszláron körülbelül 25 zsidó család élt a 2700 lakos között. 1944-re, a tömeges deportálások évére a faluban 61 zsidó maradt.

Az antiszemita pogromok előzményei
A zsidó nép sokéves tragédiája 1882. április 1-jén kezdődött a 14 éves keresztény lány, Solymosi Eszter eltűnésével. Később kiderült, hogy öngyilkos lett, a Tiszába vetette magát. Azonban nem sokkal az eltűnése után pletykák kezdtek terjedni, hogy a helyi zsidók állítólag vallási okokból megölték őt a zsinagógában, a Pészah ünnepe előtt.
A vádlók között befolyásos személyek is voltak: egy vezető helyi tisztviselő, egy parlamenti képviselő Budapesten és egy helyi katolikus pap, aki még egy cikket is megjelentetett, amelyben közvetve rituális gyilkossággal vádolta a zsidókat. A hatóságok nyomozást indítottak. A vizsgálóbíró és más, a vádakat elhinni hajlamos állami képviselők kegyetlen módszerekkel folytatták a vizsgálatot. Sikerült becsapniuk és hamis tanúvallomásra kényszeríteniük a 14 éves zsidó fiút, Scharf Móricot. A fiú azt vallotta, hogy saját szemével látta, amint apja más helyi zsidókkal és idegenekkel együtt megölte a lányt a zsinagógában, a vérét egy tálba gyűjtötték, majd egy szertartáshoz használták fel.

A bírósági per és a politikai viták
A nyomozás és az azt követő bírósági per széles körű nyilvánosságot kapott. A budapesti parlamentben heves viták zajlottak az ügyben. Az antiszemita képviselők aktívan szították a feszültséget.
Tisza Kálmán miniszterelnök nem hitt a vádakban, de politikai okokból nem mert beavatkozni a bírósági eljárásba. Pauler Tivadar igazságügyi miniszter viszont valóban úgy gondolta, hogy egyes „civilizálatlan” zsidók keresztény vért használnak vallási szertartásaikhoz. Azonban Kozma Sándor, a liberális nézeteket valló országos főügyész, ellenezte a vádat. Véleményét a vád képviselője, Szeyffert Ede is támogatta a tárgyaláson. Ez a belső megosztottság a magas rangú tisztviselők között tanúskodott a társadalom vérvádra adott összetett és kétértelmű reakciójáról.

Az antiszemitizmus fellángolása
A tiszaeszlári vérvád pere 1883 nyarán zajlott Nyíregyházán. Az antiszemita hangulathullám ellenére az ügyész záróbeszédében a vádlottak felmentését javasolta, és a bíróság végül felmentette a 15 zsidót minden vád alól.
Az ügyben a zseniális védő Eötvös Károly nem zsidó ügyvéd volt, aki egyben híres író, politikus és a magyar parlament tagja is volt. Beavatkozásának köszönhetően a törvényszék érvénytelenítette a nyomozás során tett hamis tanúvallomásokat. További fellebbezések után a budapesti Legfelsőbb Bíróság 1884. május 10-én véglegesen megerősítette az ítéletet.

Az ítélet következményei és az antiszemitizmus erősödése
Ahelyett, hogy alábbhagyott volna, az antiszemitizmus hulláma a kerületi bíróság ítélete után csak tovább erősödött egész Magyarországon. 1883-ban zsidóellenes támadásokra és pogromokra került sor magában Budapesten és más településeken is. Az erőszak kitörései olyan méreteket öltöttek, hogy egyes területeken a hatóságok kénytelenek voltak szükségállapotot hirdetni a zsidók és vagyonuk védelmében.
A per köré összpontosuló antiszemita mozgalom hátterében egy tisztán antiszemita pártot alapítottak. A tiszaeszlári perről számos könyvet és cikket írtak zsidó és antiszemita szerzők egyaránt. 1904-ben maga Eötvös Károly is megjelentetett egy szépirodalmi történetet a perről, amelyet 1968-ban újra kiadtak. Scharf Móric, a fiatalember, aki hamis tanúvallomást tett szülei és a közösség tagjai ellen, mély lelki és mentális válságon ment keresztül. Egy ideig szüleivel maradt Budapesten, majd Amszterdamba költözött, ahol családot alapított a judaizmus hagyományait követve, és a gyémántiparban talált munkát. Emlékiratait az Egyenlőség című lapban tették közzé.

A tiszaeszlári vérvád és a bírósági per, bár a zsidók felmentésével végződött, nem állította meg az antiszemitizmus hullámát Magyarországon. Sajnos a zsidók ellen továbbra is számos zavargás történt, amelyek különösen az 1918-as úgynevezett őszirózsás forradalom után erősödtek fel. Az ezt követő események a mai napig sokkolóak és szívszorítóak.
Az őszirózsás forradalmat gyakran „vér nélküli forradalomnak” nevezik, mivel október 31-én jelentős vérontás nélkül juttatta hatalomra a polgári-demokratikus koalíciót, kivéve Tisza István volt miniszterelnök meggyilkolását. Ez az elnevezés azonban mélyen ironikus a zsidó közösség számára. A magyarországi zsidó szervezetek becslései szerint a következő 4-5 hónapban több mint 6000 zsidót sebesítettek meg vagy öltek meg. Ezenkívül a fosztogatások és rablások következtében több mint egymilliárd korona értékű hatalmas vagyoni kár keletkezett.
Ezek a tragikus események azt mutatják, hogy még a viszonylag békésnek tűnő időszakokban is az antiszemitizmus erős és pusztító erő maradt. Az őszirózsás forradalmat „elfeledett forradalomnak” is nevezhetjük, mivel a magyar történetírásban és a kollektív emlékezetben beárnyékolták a későbbi események: a 133 napos Tanácsköztársaság és az „ellenforradalom”, valamint a holokauszt. Ezek a későbbi események nemcsak megsemmisítették, hanem diszkreditálták is az 1918-as forradalom emlékét, háttérbe szorítva annak szörnyű következményeit a zsidó közösségre nézve.

A magyarországi fehérterror idején (1919–1921) a jobboldali radikális, antiszemita tisztek által vezetett katonai egységek szisztematikusan üldözték a zsidókat. Ezeket az akciókat rablások, kínzások, nemi erőszak és mészárlások kísérték. Hivatalos adatok szerint a fehérterror áldozatainak száma legalább 1500 fő volt, de egyes becslések akár 5000 halottat is említenek. Az áldozatok túlnyomó többsége zsidó volt, akiket kollektíven vádoltak a Tanácsköztársaság bűneivel. Ez az időszak a korábban, különösen a tiszaeszlári per után kialakult antiszemita hangulat tragikus folytatása lett.
Források: www.jewishvirtuallibrary.org, www.szombat.org, konfliktuskutato.hu, neokohn.hu