A második világháború éveiben a sokat szenvedett Magyarország különböző politikai pártok, uralkodók és zsarnokok befolyása alá került. Az ország egy ideig a náci Németország szövetségese volt. További információk a budapestyes.eu oldalon.
Viták a budapesti hadműveletről
A nácik uralma végül a 2. Ukrán Front felszabadító hadműveletével ért véget, amelyet R. Malinovszkij marsall vezetett. A 3. Ukrán Front, F. Tolbuhin marsall vezetésével, délről (Jugoszlávia területéről) indított támadást, míg a 4. Front a „Kárpáti kitérő” térségében tevékenykedett I. Petrov tábornok irányítása alatt.
Bár azóta több évtized telt el, a vita még ma is élénk. Néhány baloldali liberális úgy véli, hogy 1945 telén a nácizmust teljesen felszámolták Magyarországon. Szerintük, ha nem lett volna a budapesti hadművelet, ma nem létezne az Európai Unióhoz tartozó demokratikus ország. Ezzel szemben a konzervatívok úgy vélik, hogy a szovjet hadsereg csak egy újabb megszállóként lépett Magyarország területére. Az eltérő vélemények támogatói készek küzdeni saját igazukért.
Véres csata
A budapesti hadművelet a második világháború leghosszabb és egyik legkegyetlenebb hadművelete lett, amit a történelmi dokumentumok is alátámasztanak.
A szovjet hadsereg délkeleti irányban két ukrán frontot vezényelt, amelyek Magyarországon kemény ellenállással találták szemben magukat. A német hadsereg jól felkészült védelemre, és a megmaradt magyar csapatok is kemény ellenállást tanúsítottak, miután a Don mentén és Sztálingrádnál súlyos vereséget szenvedtek (1943). Hadászati szakértők szerint a szovjet parancsnokok a légierőre és az élőerőre támaszkodtak, de az ukrán frontok viszonylag tapasztalatlan katonákból álltak, így a veszteségek óriásiak voltak. Magyarországon számos tömegsír őrzi ezeknek a katonáknak az emlékét. A pontos számot senki sem tudja, hány ukrán katona és tiszt esett el Budapest felszabadításáért.
A demokrácia ellensége?
A 21. században Magyarországon sokan úgy gondolják, hogy a budapesti hadművelet valóban megmentő volt, és a szovjet csapatok helyesen cselekedtek. 2005-ben, a felszabadítás 60. évfordulóján, számos antifasiszta, befolyásos baloldali politikus, Ferenc Gyurcsány akkori miniszterelnök (2004–2009 között) és az MSZP elnöke, István Hiller hivatalos találkozón vett részt. Hiller ekkor kijelentette, hogy a budapesti felszabadítás évfordulóját minden demokratikus erő megünnepli külföldön is, és hozzátette, hogy azok, akik ezt az ünneplést elítélik vagy elvetik, tulajdonképpen magukat választják el a demokráciától. Szerinte Budapest felszabadítása egyértelműen a demokrácia győzelme volt a totalitarizmus felett.
Ezzel szemben a konzervatív Fidesz párt képviselője, András Kupár más véleményt fogalmazott meg. Ő biztosan kijelentette, hogy Budapest felszabadítása sok ember halálát okozta. Utalt a szovjet bombázók budapesti légicsapásaira, valamint a háború utáni kommunista megtorlásokra Magyarországon. Nem lehet tudni, hány, a szovjet rezsimmel egyet nem értő ember halt meg később a Gulágokon. Meg kell említeni 1956-ot is, amikor a szovjet hadsereg újra bevonult Budapestre – ezúttal más céllal.
Kupár beszédét azonban sokan kifogásolták. Egyes üzleti, tudományos és kulturális szereplők kijelentették, hogy kívánatos lenne Kupár teljes elszigetelése a budapesti önkormányzati eseményektől. Sőt, egyesek bocsánatkérést követeltek tőle Budapest lakosságától.
A budapesti csatára emlékeznek, és az továbbra is a történelem egyik jelentős lapján szerepel.