A XX. század során számos politikai bűncselekményt követtek el Magyarország lakossága, különösen Budapest ellen. A második világháború alatt a főváros súlyos zsidó tömegmészárlásoknak volt tanúja, míg a háború után a kommunista elnyomás kezdődött, amely szintén több ezer ember halálát okozta. További információk a budapestyes.eu oldalon.
Az elnyomás mint befolyásolási eszköz
Az első hullám politikai elnyomást Magyarországon a Szovjetunió különleges szolgálatai szervezték meg. 1945 elején az NKVD és a SMERS potenciális ellenségeket keresett, akik aláásták a kommunista rendszer tekintélyét és integritását.
Az elnyomás már a bolsevik korszakban az állami rendszer szükséges részévé vált. A bolsevikok számára ez egy megszokott eszköz volt, természetes dolog, amely minden forradalom során alkalmazható. Trockij azt írta, hogy a terror a forradalom természetes része.
„A szocializmus célja bizonyos körülmények között igazolja a terrort” – állította a forradalmár.
Így az elnyomás nélkül a bolsevik rendszer nem maradt volna fenn. Az elnyomó mechanizmus fenntartotta a kommunista rezsim politikai hatalmát. Ezenkívül szükséges volt a belső pártharc megoldására, és az elnyomás a társadalom gazdasági életének szabályozásának egyik módja lett.
A „veszélyes elemek” eltávolítása
A kommunisták által indított elnyomások egyik ismert áldozata a filantróp, Raoul Wallenberg svéd diplomata volt, aki több ezer magyar zsidót mentett meg. Maga Wallenberg azonban eltűnt az NKVD hírhedt Lubyanka börtönében.
Sok civil és hadifogoly tízezreként deportálták Szibériába. Nagy számban küldték őket magyar internálótáborokba is. 1948-ban például mintegy negyvenezer embert deportáltak. Nehéz elképzelni az emberi katasztrófa mértékét az embertelen pártrendszer valóságában.
A munkatáborok legnagyobb „aratásukat” 1949 és 1953 között végezték.
1945–49 között magyar népbíróságokon, főként Budapesten, számos bírósági eljárás zajlott le, amelyek a kollaboránsok, árulók és háborús bűnösök sorsát határozták meg. Mintegy 60 ezer ügyet vizsgáltak, ebből 27 ezer elítélt volt. Az elítéltek között politikai elnyomás áldozatai is voltak. Sajnos azonban lehetetlen megállapítani, hogy hány ártatlan ember szenvedett hazug vádak miatt.
Vak és vad „demokrácia”
1946-ban a magyar kormány rendeletet fogadott el a „demokrácia védelméről”. Ettől kezdve tíz éven át, 1956-ig Budapesten számos bírósági eljárás folyt. 42 ezer embert érintettek ezek az intézkedések.
A represszió elérte a Független Kisgazdapárt ideológusait és tagjait is, akik politikai ellenállást jelentettek a kommunistáknak. A kommunisták ürügyet kerestek az ellenzéki párt aktivistáinak tömeges letartóztatására. 1946-ban egy titkos szövetség, a „Magyar Közösség” felfedezése ürügyként szolgált, amely szabaddá tette a kommunisták kezét. Az értelmiségiek, az egyházi személyek és mindazok, akik nem akartak a vasrendszer szerint élni, a represszió célpontjává váltak. 1949-ben életfogytiglani börtönbüntetést szabtak ki Mindszenty József bíborosra. A kommunista kitalált vádak szerint kém és áruló volt. Az Imre Nagy-kormány engedte szabadon a magyar forradalom alatt.
Mindszenty József 1975-ben halt meg Ausztriában szabad emberként. Élete során többször hangsúlyozta, hogy csak akkor tér vissza Budapestre, ha Magyarországon nem maradnak kommunisták és szovjet katonák.
A magyar külügyminisztert, Rajk Lászlót is elítélték és kivégezték, bár ő maga is kommunista volt. Az ellene felhozott vádak szerint hazaáruló volt, aki állítólag az USA és Jugoszlávia ügynökeként dolgozott. A belpolitikai kommunista intrikák László Rajk életébe kerültek, és őt a többi politikai elnyomás áldozatával együtt 1949-ben Budapesten kivégezték.
Kit gyűlöltek a magyarok?
Sztálin halála után egyes repressziók véget értek. Ennek ellenére a párt nómenklatúra tovább folytatta a letartóztatásokat, kínzásokat, kivégzéseket és a politikai foglyokkal való táborok feltöltését.
Az állami titkosrendőrség különösen nagy népharagot váltott ki. 1948–53 között a magyar társadalomban az Állambiztonsági Hivatal az elnyomás szimbólumává vált. Az intézmény több mint egymillió embert figyelt. Később az Állambiztonsági Hivatal és a magyar belügyminisztérium egyesült, de az intézmény rossz hírneve megmaradt. Az 1956-os magyar forradalom során Budapesten a forradalmárok az ÁVH tisztjeit felakasztották.
A forradalom kezdetétől 1961-ig közel 230 embert végeztek ki a represszió következtében, köztük a korábbi magyar miniszterelnököt, Nagy Imrét. Huszonhatezer embert bebörtönöztek, tizenháromezer pedig internálótáborokba került.
Az 1960-as évek elején néhányan részleges amnesztiában részesültek. Az utolsó politikai foglyokat az 1970-es évek elején engedték szabadon.
Az állambiztonsági szervek csak akkor lazították meg markukat, amikor úgy vélték, hogy a helyzet stabilizálódott. Az 1960-as években a „veszélyes elemek” száma 600 ezerről 160 ezerre csökkent.
Nem ismert pontosan, hány ember szenvedett politikai elnyomást Magyarországon a XX. században. Az állami alkalmazottak tisztogatásáról van néhány adat: 1950-ig 150 ezer „kívánatos” és „gyanús” személyt bocsátottak el.
A magyar zsidók üldözése
Ez a véres korszak a magyar és különösen a budapesti történelem egyik legsötétebb fejezetét képezi a XX. századi világ történelmében.
Az 1920-as években Budapest a második helyet foglalta el Európában a zsidók számát tekintve, csak Varsó előzte meg.
A kisebbség elleni tömeges üldözés 1938-ban kezdődött, amikor a szélsőjobboldali, nacionalista Horthy Miklós kormánya olyan időszakot indított el, amely súlyos katasztrófát hozott a magyar zsidók számára. Noha Horthy maga nem volt antiszemita, zsidó férfiak tízezreit kényszerítették munkaszolgálatra, és a második magyar hadsereg tagjaként a náci megszállás alatt álló Ukrajnába küldték őket. Magyar zsidók tízezrei estek fogságba vagy vesztették életüket. Az 1944-es német megszállás előtt már több mint 15 ezer budapesti zsidó halt meg.
A zsidókat kitiltották a városból, gettókba telepítették őket. A Szálasi Ferenc vezette náci párt, a Nyilaskeresztesek Magyarországot és Budapestet zsidók nélküli városként képzelték el.
A gettók létrehozása után lakóikat haláltáborokba deportálták.
Epilógus helyett
A XXI. században Magyarország kormánya ismét szoros kapcsolatokat ápol Oroszországgal, ahol továbbra is népszerű a kommunista ideológia. 2024-ben számos sajtócikk hasonlította Putyint és Orbánt Hitlerhez és Horthyhoz. Az Orbán Viktor politikája elleni nagyszabású tiltakozások jól tükrözik a magyar nép hozzáállását.