1919 márciusában, az Osztrák–Magyar Monarchia romjain, Magyarországon kommunista forradalom tört ki, amely a Magyarországi Tanácsköztársaság megalakulásához vezetett. Ez volt a történelem második munkásállama, amely az oroszországi bolsevik forradalom hatására jött létre. Rövid időre, 1919 tavaszától nyaráig, vörös zászló lengett Budapest felett, és az új kormány radikális szocialista eszméket próbált megvalósítani. Ez a feszültséggel, polgárháborúval és külső beavatkozással teli időszak mély nyomot hagyott Közép-Európa történelmében. Bővebben a budapestyes.eu oldalon.
A Magyarországi Tanácsköztársaság létrejötte és tevékenysége
Az 1919. március 21-én kikiáltott Magyarországi Tanácsköztársaság lett az első kommunista állam Közép-Európában. Létrejötte a régiót az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása után sújtó politikai válság körülményei között történt. A köztársaság mindössze 133 napig állt fenn, de jelentős nyomot hagyott a történelemben.
A kormány hivatalos vezetője Garbai Sándor volt, de a kommunista mozgalom valódi vezetője és mozgatórugója Kun Béla volt. Ő vezette a Kommunisták Magyarországi Pártját, és ő határozta meg a radikális társadalmi és gazdasági átalakulásokra irányuló politikát. Irányítása alatt a kormány a bolsevizmus eszméit próbálta megvalósítani, különösen a vállalatok államosítása és az agrárreform révén.
Kun közvetlen rádió-távíró kapcsolatot tartott fenn a Kremllel, parancsokat és útmutatásokat kapva Lenintől. Rövid fennállása alatt a köztársaság katonai konfliktusokat vívott a szomszédos államokkal – a Román Királysággal, a Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal és a formálódó Csehszlovákiával. Végül 1919. augusztus 1-jén a kommunista kísérlet véget ért.
Rövid fennállása alatt a Magyarországi Tanácsköztársaság kormánya radikális reformokat hajtott végre a szocialista társadalom felépítése érdekében. A fő cél a tulajdon újraelosztása és a munkások életkörülményeinek javítása volt.
Államosították a bankokat, az ipart, a közlekedést, valamint a nagybirtokokat (57 hektár felett), amelyek állami tulajdonba vagy szövetkezetek kezelésébe kerültek. Ezenkívül a kormány számos szociális intézkedést vezetett be:
- 8 órás munkanap és béremelés.
- Állami biztosítás, kötelező oktatás és orvosi ellátás.
- Munkások áttelepítése és a Munkásegyetem megalapítása.
A Magyarországi Tanácsköztársaság alkotmánya
1919. június 23-án Magyarországon elfogadták az Alkotmányt, amely a Magyarországi Tanácsköztársaság jogi alapjává vált. Ez a dokumentum szinte teljes másolata volt az 1918-as oroszországi (OSZSZSZK) alkotmánynak, ami hangsúlyozta a magyar kommunisták ideológiai közelségét a bolsevik Oroszországhoz.
A legfőbb államhatalmi szervnek a Tanácsok Országos Gyűlését ismerték el. Az alkotmány a közigazgatási rendszert a tanácsok hierarchikus elvére építette: a vármegyékben és községekben létrehozott helyi tanácsok képviselőket delegáltak a felsőbb hatalmi szervekbe. Ez a rendszer teljesen felszámolta a hagyományos államigazgatási szerveket, és tanácsokkal helyettesítette őket.
Az alkotmány szerint választójogot csak a munkások, parasztok és katonák kaptak. Az úgynevezett „kizsákmányoló osztályok” képviselőit (burzsoázia, papság és nagybirtokosok) teljesen megfosztották a szavazati jogtól. Ez a kommunista rezsim ideológiájának alapját képező osztályharc közvetlen tükröződése volt.
A Magyarországi Tanácsköztársaság irányítási és igazságszolgáltatási rendszere
Ahogy már írtuk, hatalomra kerülése után a Magyarországi Tanácsköztársaság kommunista kormánya teljesen felszámolta a hagyományos közigazgatási szerveket, helyükre a munkás-, katona- és paraszttanácsok új rendszerét állítva. Ezek a tanácsok, különösen Budapesten, jelentős hatalomra tettek szert és felelősek voltak a következőkért:
- a termelés helyi szintű irányítása;
- a föld és az államosított vagyon újraelosztása;
- a Vörös Hadseregbe történő mozgósítás megszervezése;
- szociális reformok végrehajtása, mint például a 8 órás munkanap bevezetése és az ipar feletti ellenőrzés.
A kommunista rezsim a régi igazságszolgáltatási rendszert is eltörölte. Helyette forradalmi törvényszékeket hoztak létre, amelyek az „ellenforradalmi bűncselekményekkel” kapcsolatos ügyekkel foglalkoztak. A rend fenntartására forradalmi milíciát alakítottak, a Vörös Hadsereg pedig nemcsak katonai feladatokat látott el, hanem belső biztonsági funkciókat is. Ez lehetővé tette a rezsim számára, hogy teljes ellenőrzést gyakoroljon a társadalom felett és elfojtson minden ellenállást.
A Magyarországi Tanácsköztársaság bukásának okai és következményei
A mindössze 133 napig fennálló Magyarországi Tanácsköztársaság külső és belső tényezők nyomására bukott meg. Története példa arra, hogy egy fiatal és ideológiailag radikális állam hogyan nem tudott ellenállni a nemzetközi elszigeteltséggel és a belső válsággal járó kemény kihívásoknak.
Az Osztrák–Magyar Monarchia első világháborús veresége után a régió új határai még nem voltak meghatározva. Ezt kihasználva a szomszédos államok – Románia, Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság – az Antant (Franciaország, Nagy-Britannia és az USA) támogatásával támadást indítottak. 1919 áprilisában a román csapatok keletről, a csehszlovákok pedig északról nyomultak előre. A kommunisták vezetésével létrehozott magyar Vörös Hadsereg megpróbált ellenállni, sőt, átmeneti sikereket is elért, rövid időre létrehozva a Szlovák Tanácsköztársaságot. Az erők azonban túlságosan egyenlőtlenek voltak, a gazdasági blokád pedig kimerítette az országot.
Belső válság és a rezsim bukása
A háború és az állandó mozgósítás következtében nőtt az elégedetlenség a lakosság körében. A gazdasági helyzet drámaian romlott, élelmiszerhiány és magas infláció volt tapasztalható. A parasztság és az értelmiség jelentős része szembefordult a kommunista kísérletekkel. Ez a belső válság, a külső nyomással párosulva, vezetett az összeomláshoz.
1919. augusztus 1-jén a kormány vezetője, Kun Béla lemondott és Ausztriába menekült. Másnap kikiáltották a Magyar Köztársaság helyreállítását. Már augusztus 3-án a román csapatok harc nélkül vonultak be Budapestre, ami végleg véget vetett a Magyarországi Tanácsköztársaság létezésének. Ezt követően az országban a „fehérterror” időszaka kezdődött.
A „fehérterror” Magyarországon: tisztogatás a köztársaság bukása után
A Magyarországi Tanácsköztársaság 1919-es bukása után az országban megkezdődött a „fehérterror”, amely mindenki ellen irányult, aki támogatta a kommunista rezsimet. Különösen kegyetlen elnyomás érte az értelmiséget, főként a pedagógusokat. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium „szigorú vizsgálatokat” indított az ország tanárai ellen, keresve azokat, akik a „proletárdiktatúra” hívei voltak. Számos ártatlan és bűnös ember (szocialisták, liberálisok és különösen zsidók) esett áldozatul. A leszámolás tömeges veréseket, bírósági eljárás nélküli letartóztatásokat, kivégzéseket és kínzásokat foglalt magában.
Sok haladó szellemű pedagógust elbocsátottak, kényszernyugdíjaztak, vagy akár bíróság elé állítottak „fegyelmi vétségek” miatt. A hatóságok azt állították, hogy a „fehérterror” segített „megtisztítani” az iskolákat a „szocialista fertőzéstől”. A katolikus körök nyíltan követelték, hogy minden tanárt, aki nem felelt meg a „kommunizmus” vizsgálaton, „igazi keresztényekre és hazafiakra” cseréljenek le.
A retorziók még a diákokat is érintették. Huszár Károly miniszter érvénytelenítette a „vörös katonák” diplomáit és megtiltotta nekik a továbbtanulást. Ennek következtében sok diákot és egyetemi hallgatót zártak ki az oktatási intézményekből, akiket a kommunista ideológia iránti rokonszenvvel vádoltak. Ez az időszak a magyar oktatás történetének tragikus fejezetévé vált. De megtisztította az országot a kommunizmustól.
Források: encyclopedia.pub, www.vhu.cz, publikacio.uni-eszterhazy.hu, www.arcanum.com