A török háborúk egy katonai konfliktussorozatot indítottak, amely jelentős károkat okozott Budán, Pesten és Óbudán – a mai Budapest részein. Volt idő, amikor a törökök teljesen lerombolták ezt a gyönyörű várost. Ez azonban nem volt az egyetlen megpróbáltatás, amelyet Budapest évszázados történelme során elszenvedett. További információk a budapestyes.eu oldalon.
A török előrenyomulás
Az Oszmán Birodalom a XIV. században jött létre, és ettől kezdve a világ elvesztette nyugalmát, mivel a hadszíntereken egy új, kegyetlen és kompromisszumot nem ismerő agresszor jelent meg. Az oszmánok számos európai állammal háborúztak, de a fő konfliktusok magyar földön zajlottak.
A török győzelem súlyos következményekkel járt a magyarokra és még a szomszédaikra is. Mivel a törökök teljesen elfoglalták a Magyar Királyság középső területeit, ez valódi katasztrófát jelentett az ország számára. Egészen a XVII. század végéig Magyarország középső része török kézen maradt.
A mohácsi csatát követően (egy magyar városban vívott véres ütközet) az európai népek fokozatosan összefogtak, hiszen senki sem örült az iszlám európai terjeszkedésének.
Így történt, hogy Mohács után Magyarország bizonyos történelmi részei különböző időszakokra török uralom alá kerültek.
A magyar-török háború teljes anarchiába sodorta Magyarországot.
Kívülről az oszmánok támadták az országot, belülről pedig kapzsi bárók próbálták növelni vagyonukat a királyi kincstár kárára. Az ország vezetői nem igazán törődtek azzal, hogy a török iga alá kerülhetnek. A bárók legfontosabb célja a hatalom átrendezése és a pénz volt. Buda védelme pedig nem volt megfelelően megszervezve.
Két király
Most arról mesélünk, mire voltak hajlandók a királyok, ha megszerették volna szerezni a trónt. Lajos király halála után a magyar társadalom egyik része János Zápolya erdélyi vajdát választotta utódjául. A magyarok másik része azonban az osztrák főherceget, Ferdinándot támogatta. A két király között valódi polgárháború tört ki. Így János támogatásért fordult a török szultánhoz, Szulejmánhoz.
A ravasz török azonban hamar rájött, hogy a magyar királyokkal kötött megállapodások semmit sem érnek, mert a két király végül olyan egyezséget kötött, amely Szulejmán szultánnak nem kedvezett. Ekkor úgy döntött, hogy itt az idő Magyarország területének minél nagyobb részét elfoglalni.
1540-ben János király meghalt. A következő évben Ferdinánd seregei megpróbálták elfoglalni Budát (a mai Budapestet). János megállapodása biztosította Ferdinánd számára, hogy János halála után megkapja annak területeit.
De Szulejmánnak saját tervei voltak János területeivel kapcsolatban. Janicsárjai Budára vonultak, megsemmisítették a császári hadsereget és elfoglalták a várat.
A katonai egyezmények változékonysága
1566-ig az Oszmán Birodalom szinte évente támadást indított Magyarország ellen. A cél természetesen a gazdagodás, a rabszolgakereskedelemhez szükséges emberi erőforrások megszerzése és új területek elfoglalása volt. Az ország tényleges felosztása három részre már 1526-ban megkezdődött (Habsburgok–Oszmán Birodalom–János király). Az oszmánok által elfoglalt városok között voltak korábbi királyi rezidenciák is: Esztergom, Székesfehérvár, Visegrád. Az 1550-es évek elején az oszmánok elragadták a legnagyobb szeletet a magyar tortából. Az élet-halál harc és a területekért folytatott küzdelem egészen addig tartott, amíg az idős Szulejmán szultán el nem esett Szigetvár ostrománál.
1568-ban Szulejmán fia, II. Szelim és Magyarország királya, Miksa békeszerződést írtak alá.
Azt is meg kell említenünk, hogy a magyar-török háborúk során számos megállapodás született az ellenségek között, de ezek egy idő után mind érvényüket vesztették. Így ment ez állandóan. Az 1570 és 1580 közötti időszak viszonylagos nyugalmat hozott a magyar frontokon, mert a törökök Perzsiával háborúztak. 1593-ban azonban újra megkezdődtek a háborúk a törökök és a magyarok között.
A XVII. század elején a harc különböző intenzitással folytatódott. Az egyik oldal, majd a másik került előnybe. Még amikor a keresztény seregek sorozatos győzelmeket arattak, a törökök akkor is jelentős területeket foglaltak el az Észak- és Dél-Dunántúlon.
Erdélyi játszma
Az állami kincstár, mint mindig, üres volt. A kincstár feltöltése, hogy aztán újra kifoszthassák, a legfontosabb állami feladat volt (mint minden korban). Elkobzások, koholt vádak, rágalmak – ezek voltak azok a hagyományos módszerek, amelyekkel a magyar királyok és bárók vagyonukat gyarapították.
Az akkori Magyarországon alapvető törvények szabályozták az államigazgatás minden alapját. A királyi rendelet nem volt érvényes addig, amíg az országgyűlés nem hagyta jóvá. A császári Habsburg-udvar új bevételeket akart megszerezni. A perek célja az volt, hogy megszorongassák azokat a magyar földesurakat, akik birtokolták vagy bérelték a kincstári jövedelmeket. Ha a földesurak ellenálltak, cselekedeteiket az uralkodó megsértésének lehetett minősíteni.
A nemesek kezdték gyanítani, hogy az ügy a császári abszolutizmus nyílt érvényesítése felé halad, mivel megsértették az alkotmányt és a törvényeket.
Magyarország harmadik része igyekezett önállóan létezni, amennyire csak lehetséges. Ennek eredményeként megalakult az Erdélyi Fejedelemség. A Habsburgok önkényuralma és a törökök kegyetlensége között a magyarok az utóbbi mellett döntöttek.
Így vált az Erdélyi Fejedelemség az Oszmán Birodalom vazallusává. A szultán jogot kapott arra, hogy kedve szerint válasszon vagy elmozdítson fejedelmeket, adót szedjen és saját céljaira használja a fejedelemség haderejét. A belügyekbe azonban nem avatkozott be. Csak a hasznos erőforrások érdekelték, a magyar nemesség kisebb belügyei nem foglalkoztatták. A szultán biztos volt benne, hogy egy esetleges lázadást janicsárjai könnyedén elfojtanának.
Így az erdélyi fejedelmek megőrizték a magyar nemesség erős alapjait, a magyar nyelvet, a nemzeti kultúrát és a művészetet.
Magyarország fejlődésének fő koncepcióját éppen a törökök uralma alatt sikerült megvalósítani.
Magyarország mindig is szabad akart lenni. Nem akart sem a törökökhöz, sem az osztrákokhoz tartozni, hanem független országként kívánt élni. Ez az eszme mindig jelen volt. Az erdélyi politikai elit úgy vélte, hogy az Oszmán Birodalom kisebb rossz, mint a Habsburgok.
1683-ban a török hadsereg, amelynek részben az erdélyi magyar hadsereg is tagja volt, megkezdte Bécs ostromát. Az oszmánok még egy európai fővárost próbáltak bevenni. Az európai országok azonban ekkor összefogtak és határozottan visszaverték az ellenséget. Végül a török megszállóktól megtisztították Magyarország jelentős részét. Az Erdélyi Fejedelemség hivatalosan a Habsburgok fennhatósága alá került, akiket Buda politikai elitjének többsége gyűlölt. Ettől kezdve az Erdélyi Fejedelemség újra egyesült a Magyar Királysággal. Az osztrák uralkodók Bécsből irányították, noha Buda (területileg a mai Budapest) mindig is Magyarország történelmi fővárosának számított.
Az őrület ideológiája
Végül el kell mondanunk, hogy a második világháború után Magyarországon a kommunisták kerültek hatalomra. Az ország a keleti blokk része lett. A kommunista ideológia így az erdélyi fejedelmeket is a saját osztályharci elméletének alapelveihez igazította. A szovjetek úgy mutatták be azokat, akik felszabadító hadjáratokat folytattak és a függetlenségért küzdöttek, ahogyan az nekik megfelelt.
A legképtelenebb az volt, hogy az anti-Habsburg politikai vezetőkből a kommunisták az 1848-as forradalmi ideológia előfutárait próbálták faragni. Az abszurditás csúcsa az volt, hogy az erdélyi fejedelmeket a kommunizmus előfutárainak nyilvánították. Szerencsére ezek a fantasztikus elméletek eltűntek a vörös totalitárius rezsimmel együtt.