Ferenc Hazmann a polgári ideál megtestesítője volt a reformkorban. Küzdött a magyar nyelv használatáért, a szabadság eszméjéért és Buda és Pest egyesítéséért. Hazmann jogászként kezdte karrierjét, de hamarosan sikeres politikus lett, aki sokat tett Buda fejlődéséért – írja a budapestyes.eu.
Gyermek- és ifjúkor
Ferenc Hazmann 1810. április 21-én született egy tehetős polgári családban. Édesapja, Pál földművelő volt, majd a helyi bíróság helyettes bírája lett. Édesanyja a híres Holzspach családból származott. Ferenc csendes gyermek volt, sok időt töltött könyvek olvasásával. Már fiatalon tudós karrierről álmodott. Az iskola befejezése után beiratkozott a „Pesti Egyetem” jogi karára. Diplomája megszerzése után jegyzőként dolgozott, majd gyorsan haladt előre a karrier lépcsőjén.
Első lépések a politikában
1837-ben Hazmannt főügyésznek nevezték ki. 1843-tól 1848-ig Buda város követe volt a pozsonyi parlamentben, ahol ellenezte a rendi alkotmány fenntartását és a nemesi előjogokat. Nyíltan kiállt a jogi egyenlőség mellett is.
Politikusként kiváló reformista volt, és folyamatosan törekedett a reformmozgalom terjesztésére Budán és a korabeli német nyelvű városban a magyarság ügyének támogatására.
Az 1894-es „Vasárnapi Ujság” cikke szerint, amikor a hazafias mozgalom megkezdődött, és a jobboldali pártok egyesültek a szabadság és egyenlő jogok eszméinek támogatására, Hazmann is csatlakozott hozzájuk. Mint fővárosi tisztviselő, ő lett a magyar eszme támogatásának egyik alapítója Budán. Az 1843–1844-es törvények alapján a Budai Parlament épületében ő mondta az első magyar nyelvű beszédet. Már ekkor figyelmeztetést kapott ezért a tettéért.
Hazmann azon kevesek egyike volt, akik támogatták Gábor Döbrentei királyi tanácsos kezdeményezését a Budai-hegység átnevezésére. Kitartó munkájának köszönhetően sikerült elfogadtatnia a petíciót a közgyűlésen.
A szabadságért folytatott küzdelem és az emigráció
1848-ban Hazmannt kinevezték a városi ügyek osztályának vezetőjévé. Bertalan Szemere miniszterelnök jobbkezeként lényegében az ország irányítását végezte. Április 7-i ülésén elsőként vetette fel Buda és Pest egyesítésének ötletét.
Érdemei elismeréseként 1849-ben gróf Kázmér Batthyány rábízta a külügyminisztérium megszervezését. Azonban a szabadságharc bukása után Hazmann a pénzügyminiszter Kossuth Lajossal és Szemere Bertalannal Törökországba emigrált. Itt csatlakoztak a kabinethez. 1851 őszén Hazmann csatlakozott Kossuth emigráns csoportjához, és New Yorkba utazott. Új hazájában eleinte nehézségekkel küzdött: kalapk867észítőként, idegennyelv-tanárként, fényképészként dolgozott, végül pedig selyemhernyó-tenyésztésbe fogott.
A Budai városvezetés időszaka
1867-ben Hazmann hazatért Magyarországra. Kollégái és elvbarátai azonnal felkérték, hogy vegye át a város vezetését. Áprilisban Ferenc jelöltette magát Buda polgármesteri tisztségére, és május 21-én egyhangúlag megválasztották.
1867 június 6-án családjával Budára érkezett, június 8-án pedig letette az esküt és átvette a város irányítását. Ezt a posztot Buda és Pest egyesítéséig, 1873-ig töltötte be. A polgármester legfontosabb feladata Buda gazdaságának fellendítése volt. Ennek érdekében növelte a kövezési adót, és megszerezte a város kő- és homokbányáit, de ez sem mentette meg az újabb hitelek felvételétől.
Hazmann tervei között szerepelt:
- utak építése,
- a Duna partjainak szabályozása,
- városi vízvezeték építése,
- Buda egyes részeinek pihenőövezetté alakítása,
- új hidak építése és még sok más.
Ezeket a projekteket polgármesterként sikerült megvalósítania. Ezen kívül támogatta a városi gázvilágítás bevezetését.
Parlamentbe kerülés
1869-ben Hazmannt Buda második választókörzetének országgyűlési képviselőjévé választották, így lemondott a polgármesteri posztról. Sokan ellenezték ezt, mivel előtte senki sem tett ennyit a város fejlődéséért. Ennek ellenére egyhangúan döntöttek a képviselők arról, hogy Hazmann továbbra is felügyeli Buda fő ügyeit és a városi kincstárt.
1870 július 16-án Hazmann és Móric Wahrmann javaslatot terjesztett be az Alsóházban a két város egyesítéséről. Ezt követően élénk viták kezdődtek, mivel a képviselők attól tartottak, hogy a főváros túl nagy szabadságot kapna a többi városhoz képest.
Pest polgármestere, Szentkirályi Mór úgy vélte, hogy Pestnek semmi köze nincs a fejletlen német Budához. A pesti lakosok azt állították, hogy Pest elnyomná Budát, és annak érdekei háttérbe szorulnának. Minden botrány és nehézség ellenére azonban az 1872-es évben elfogadták Budapest fővárossá nyilvánításának törvényét, és 1873. január 1-jén Pest, Buda és Óbuda egyesült. Hazmann vissza akart térni az új főváros polgármesteri tisztségére, de néhány szavazattal alulmaradt Károly Ráth ellenében. A kudarc azonban egyáltalán nem törte meg őt, sőt erőt adott neki a továbblépéshez. 1873 és 1878 között a Deák-párt tagjaként képviselő lett Budapest második választókörzetében, és 1874-től 1886-ig a Budapesti Közmunkatanács tagja, valamint a Magyar Nemzeti Bank igazgatója volt.
Miután teljesen visszavonult a politikából, Hazmann ideje nagy részét a családjával töltötte. Andrássy úti házában élt fia mellett. 1894. április 7-én elhunyt. Temetése április 14-én volt.