Bár a Pesti Hírlap 1918 júniusában még bizakodó enyhülésről számolt be a spanyolnátha-járvány kapcsán, egy hónappal később már a budapesti hatóságoknak is el kellett ismerniük: a vírus bejutott a fővárosba. Az év nyári időszaka megmutatta, hogy a korábban főként katonákat és hadifoglyokat érintő betegség rohamosan terjedni kezdett a civil lakosság körében is. Később világossá vált, hogy a korabeli sajtó sok beszámolója túl derűs színekkel festette le a valóságot – a járvány mértéke sokkal súlyosabbnak bizonyult a vártnál. További részletek: budapestyes.eu.
Hogyan jelent meg a spanyolnátha Magyarországon és Budapesten?
Az 1918-as spanyolnátha a XX. század egyik legpusztítóbb világjárványa lett, amely szinte az egész világot behálózta, és milliók életét követelte. A történészek máig vitatkoznak arról, hol is jelent meg először a vírus. A legvalószínűbb „kiindulópontnak” az Amerikai Egyesült Államokbeli Kansas állam számít, ahol 1918. március 4-én a Fort Riley katonai egységnél regisztrálták az első megbetegedést. A fertőzés kontinensek közötti gyors terjedését valószínűleg az európai frontra induló amerikai katonák segítették elő.
A korabeli sajtó gyakran késett, eltorzított vagy egyenesen hamis információkat közölt a pandémiáról. Ennek oka az antant és a központi hatalmak országaiban bevezetett cenzúra volt: a kormányok nem akarták demoralizálni a katonákat és a civil lakosságot a fenyegetés mértékének eltitkolásával. A „spanyolnátha” elnevezés azzal függ össze, hogy Spanyolország semleges politikát folytatott ebben a kérdésben, és sajtója szabadon közölhetett adatokat a járványról. Ez azt az illúziót keltette, hogy a vírus Spanyolországból terjedt el az egész világon.
A spanyolnátha kórokozója rendkívül veszélyesnek bizonyult: 39 000-szer virulensebb volt a modern influenzatörzseknél. A fertőzött ember reggel észlelhette az első tüneteket, elindult dolgozni, és már este az úton meghalhatott. Pontosan ilyen tragikus esetek történtek Magyarországon, ahol a betegség gyors terjedéséhez hozzájárult a szociális egyenlőtlenség, valamint a túlterhelt és rosszul szervezett egészségügyi szolgálat.
Jó példa erre a Friss Újság által 1918. október 9-én leírt eset. Egy Molnár Ilona nevű fiatal cselédlány hirtelen rosszul lett az utcán. A rendőr mentőt hívott, de az orvosok megtagadták az „járványos beteg” szállítását. Ezután a fertőtlenítő intézet szolgálatát hívták, de a munkások csak néhány óra múlva érkeztek meg. Ekkorra a lány állapota drámaian romlott, tüdőgyulladás okozta szívelégtelenség alakult ki nála, és meghalt anélkül, hogy szakszerű segítséget kapott volna. [Kép a korabeli budapesti mentőszolgálatról]
A történészek megjegyzik, hogy a spanyolnátha megjelenése Magyarországon a vírus katonai és civil áramlások révén történő globális terjedésének következménye volt, Budapesten pedig gyorsan elterjedt a civil lakosság körében, elmélyítve az amúgy is nehéz szociális és egészségügyi helyzetet a háborús évek alatt.
Hogyan reagált a probléma a hatóság?
A budapesti hatóságok reakciója a spanyolnátha 1918 nyári és őszi kitörésére késleltetett és rendkívül lassú volt. Már szeptember 28-án a Pesti Napló kritizálta a városi egészségügyi szolgálatokat. Az újságírók azt írták, hogy három hétnyi pusztító járvány után a hatalom „végre felébredt álmából, és tett néhány lépést a spanyolnátha terjedésének megakadályozására, amit már a járvány kezdetén meg kellett volna tenni”.
Csak a hosszas közönyös időszak után hívta be a polgármester a főorvost, és rendelte el az iskolák bezárását, valamint külön kórtermek kialakítását a kórházakban a betegek kezelésére. Különös probléma volt, hogy a vírust súlyos szövődmények, elsősorban tüdőgyulladás és mellhártyagyulladás kísérték. Ugyanakkor még 1918 szeptemberében a magyar sajtó megtévesztő híreket közölt.
Így a Pesti Hírlap szeptember 24-én azt állította: „Bár a betegség enyhe lefolyású és normálisan gyógyul, egy-két iskolát be kellett zárni. Sajnos a közvéleményben téves kép alakult ki a spanyolnátháról, mivel nagy a hajlam arra, hogy a tüdőgyulladás okozta haláleseteket is a spanyol influenzának tulajdonítsák, holott a két betegségnek semmi köze egymáshoz azon kívül, hogy mindkettő magas lázzal kezdődik.”
Már öt nappal később a járvány mértéke olyan súlyos volt, hogy az újság kénytelen volt elismerni: a tüdőgyulladás és a mellhártyagyulladás a vírus egyik legveszélyesebb szövődménye. Nem meglepő, hogy a járvány kezdetén más hamis hírek is megjelentek. A Pesti Hírlap már 1918. június 14-én azt állította, hogy a spanyolországi járvány alábbhagy, bár már három nappal később a vírus megjelent Budapesten.
Berlinben a postások estek össze az utcán, a Magyarország című újság pedig július 7-én a halálos betegséget „erős megfázáshoz” hasonlította. Ezek a téves hírek valószínűleg hozzájárultak ahhoz is, hogy a főváros lakói nem tettek elegendő óvintézkedést, és túl későn kezdték el kerülni a fertőzés terjedése szempontjából veszélyes tömeges gyülekezési helyeket.
Milyen intézkedéseket tett a budapesti hatalom?
Miután a spanyolnátha-járvány mértéke nyilvánvalóvá vált, a budapesti hatóságok konkrét intézkedéseket kezdtek bevezetni a vírus terjedésének megfékezésére. Az első és legszembetűnőbb lépés az iskolák bezárása volt. Már 1918. október 2-án a Friss Újság beszámolt a fővárosi oktatási intézményekben felfüggesztett tanításról. Kezdetben úgy tervezték, hogy az iskolákat csak két hétre zárják be, de a járvány elhúzódott, és ezek az ideiglenes korlátozások valójában több hónapig tartó kényszerszünetté váltak. Ismert, hogy az 1918–1919-es őszi félévben a rendszeres oktatás az elemi és középiskolákban Magyarországon csak néhány hétig tartott.
Nem kevésbé bonyolult feladat volt a szórakozás szabályozása. A hatóságok tárgyalásokat folytattak a mozik és színházak tulajdonosaival az intézmények ideiglenes bezárásáról, de a vállalkozók határozottan ellenálltak, nem akarták megszakítani a munkát. Ennek eredményeként csak a vetítések számát sikerült korlátozni és kötelező szüneteket bevezetni a helyiségek szellőztetésére, hogy csökkentsék a fertőzés kockázatát. A tánciskolák megpróbálták elkerülni a bezárást, azzal érvelve, hogy nem oktatási intézmények, de ezek a kísérletek hiábavalónak bizonyultak.
A tömegközlekedés széles körű használata közepette speciális intézkedéseket is bevezettek. A zsúfolt villamosokon korlátozták az utasok számát: meghatározták, hány ember tartózkodhat a részben nyitott kocsik első és hátsó részében, és hányan állhatnak bent. 1918 októberének közepétől többé nem engedtek be plusz utasokat, az ablakokat pedig kötelezővé tették nyitva tartani. Bár ezek az intézkedések kellemetlenséget okoztak a lakosságnak, részben csökkentették a vírus zárt térben történő terjedésének kockázatát.
Nővérbetegség és gyógyszerhiány
A spanyolnátha-járvány különösen súlyosan érintette a budapesti egészségügyi dolgozókat. Az egészségügyi bizottság ülésén azt is megállapították, hogy a betegek körülbelül 90%-a a 14 és 35 év közötti korosztályba esett, akik között a középosztály képviselői és a nők voltak túlsúlyban. Ez a statisztika részben magyarázható a jegyrendszer hatásával és a háborús időszak nehézségeivel, amikor az élelmiszerhez és az alapvető erőforrásokhoz való hozzáférés korlátozott volt. Számos jelentés megjegyezte, hogy a tényleges fertőzöttek száma ötször-hatszor magasabb volt a hivatalosnál, mivel sok beteg, különösen a legszegényebb rétegekből, egyáltalán nem került orvosi vizsgálatra.
Budapest polgármestere a belügyminiszterhez fordult segítségért, további intézkedéseket javasolva – mozik és kávézók bezárását –, de ezek a kezdeményezések csak részben voltak sikeresek. A hatóságok munkáját nehezítette a betegek szállításához szükséges közlekedési eszközök hiánya, a korlátozott gyógyszerkészlet és az elégtelen számú kórházi ágy. A főpályaudvarra naponta 10–12 katonai szerelvény érkezett, és a lakosság, valamint az orvosi közösség jelentős része a vírus terjedéséért a katonaságot tette felelőssé.
Különösen égető volt a nővérhiány kérdése. A személyzet betegsége és a női egészségügyi dolgozók magas megbetegedési aránya miatt 1918 októberére kritikus helyzet alakult ki a kórházakban. Ráadásul a járvány bejelentése által okozott pánik és izgalom közepette egyes gyógyszerek hiánycikké váltak, ami tovább rontotta az egészségügyi válságot.
1918. október 18-án a Fővárosi Közgyűlés ötfokozatú tervet fogadott el, amelyet helyi orvosok készítettek a felmerült problémák részleges megoldására. A terv intézkedéseket tartalmazott a tömeges gyülekezések korlátozására és a közintézmények működésének szabályozására: a színházak, mozik és éjszakai klubok két hétre történő bezárását, a kávézók korábbi bezárását, a peronokon tartózkodó személyek számának négy főre való korlátozását, a megállók számának csökkentését, valamint a főiskolák és egyetemek bezárását. Ugyanakkor a terv két pontját – az orvosok katonai szolgálat alóli felmentését és számos más javaslatot – nem valósították meg.
A megbetegedések növekedése és a járvány fokozatos elhalkulása
A spanyolnátha-járvány Budapesten 1918 őszén rohamosan terjedt. Október első két és fél hetében közel 12 000 fertőzöttet regisztráltak, akik közül 700 ember meghalt. A miniszterelnök gyakorlatilag minden döntési jogkört a polgármesterre ruházott át a járvány ügyében, az egészségügyi bizottságot pedig járványügyi bizottsággá alakították át. Korlátozásokat vezettek be a színházakban és éjszakai klubokban, szabályozták a temetéseken résztvevők számát, és megvitatták a tömegmisék ideiglenes felfüggesztését. Ugyanakkor a lakosság és a kórházak csak október végén kaptak hozzáférést a fertőtlenítésre alkalmas kálium- és nátriumszappanhoz, a maszkviselés és a telefonok fertőtlenítésének kérdését pedig papírszalvéták segítségével oldották meg.
Az intézkedések végrehajtását nehezítették a fővárosi események. A szociális feszültség csökkentése érdekében gróf Károlyi Mihály új miniszterelnök 1918. október 31-én visszavonta a színházak, kabarék, mozik és más intézmények bezárásáról szóló rendeletet, és későbbre helyezte a éttermek és kávézók záróidejét.
Az átmeneti stagnálás után a fertőzöttek száma ismét meredeken emelkedett. Októberben az orvosok 21 499 esetet, novemberben pedig 9 149 esetet regisztráltak. Bár a fertőzöttek összlétszáma csökkenni kezdett, a halálozási arány éppen ellenkezőleg, 8%-ról 10%-ra nőtt december elejére. A megbetegedések számának növekedésének egyik oka a fertőzött katonák és menekültek városba való beáramlása volt.
December közepére a járvány fokozatosan elhalkult. A városi hatóságok passzívabb álláspontot foglaltak el, elismerve, hogy a spanyolnátha nem szűnik meg, amíg mindenki át nem esik rajta. A legtöbb szakértő úgy vélte, hogy a pandémia lassan, körülbelül március-áprilisban ér véget. A járványügyi bizottság az orvosi segítségnyújtásra és a tájékoztató szórólapok terjesztésére korlátozódott.
A H1N1 típusú influenza vírus által okozott spanyolnátha 1919 elején természeti tényezőknek köszönhetően szűnt meg Budapesten. A harmadik nagy hullám, amely 1920 januárjában kezdődött, gyorsan elhalkult, februárban érte el a csúcsát. Az A típusú H1N1 vírus variánsa időszakosan újabb járványokat okozott egészen 1957-ig, de a súlyossága fokozatosan csökkent a már átesett lakosság körében.
Források:
- https://mult-kor.hu/20110117_a_spanyolnatha_budapesten
- https://elsovh.hu/1918-osze-magyarorszagon-pusztit-a-spanyolnatha/
- https://elsovh.hu/1918-nyara-megjelent-a-spanyolnatha-budapesten-berlinben-az-utcan-estek-ossze-a-levelhordok/
- https://kti.krtk.hu/blogok/spanyolnatha-budapest-1918/
- https://24.hu/kultura/2020/03/22/spanyolnatha-magyarorszag-influenza-betegseg-virus-jarvany-budapest/