Imre Nagy 1956-ban lett Magyarország miniszterelnöke. Tragikus időszak volt ez, amikor Budapest ismét tankokkal szembesült, és utcáit holttestek borították. Valóban egy újabb szörnyű fejezet a magyar főváros történetében. További információk a budapestyes.eu oldalon.
Kétszer lépni ugyanabba a folyóba
Egy évvel korábban Imre Nagy lemondott miniszterelnöki posztjáról, és a kommunista párt megvonta tőle a tagságot. Ezek az intézkedések Nagy liberális reformprogramja miatt történtek. Amikor Nagy ismét átvette az ország irányítását, kevesebb mint egy hét alatt új kormányt alakított. Ezt követően a Szovjetunió vezetéséhez fordult, és követelte a szovjet csapatok teljes kivonását Budapestről. A felkelőkhöz is szólt, felszólítva őket az önbíráskodás és az erőszak befejezésére.
A helyzet azonban már megállíthatatlan volt. A sztrájkok csak tovább tüzeltek az embereket, és a káosz folytatódott. A munkások tüntetéseket szerveztek, míg a felkelők 15 ezer főből álló, jól felfegyverzett gárdát hoztak létre.
Október 26-án, néhány nappal később, újabb szovjet csapatok érkeztek Magyarországra. Budapest ismét Moszkva irányítása alá került.
A liberális eszmékért folytatott küzdelem
November elsején Imre Nagy bejelentette, hogy Magyarország többé nem támogatja a Varsói Szerződést. Az ENSZ-hez fordult az ország semlegességének elismerése érdekében, ami bátor lépés volt. Nagy mindent megtett, hogy gyorsan cselekedjen és minimalizálja a vérontást, de ezért az életével fizetett. A szovjet beavatkozás nyomására Nagyot újra eltávolították posztjáról. Budapesten és Magyarországon ekkor már a Szovjetunió által létrehozott Ideiglenes Munkás-Paraszt Kormány működött, melyet Kádár János vezetett. Az új kormány a szovjetek utasítására katonai segítséget kért a Szovjetuniótól, hogy leverje a felkelést. Több mint harmincezer szovjet katona érkezett az országba, és több mint ezer tankot küldtek.
Az akciót Ivan Konyev marsall és a Varsói Szerződés országaiból érkező katonai vezetők irányították.
November 4-én, mindössze egy nap alatt a szovjet csapatok elfoglalták a főbb stratégiai pontokat, blokád alá vonták a magyar katonai egységeket. Imre Nagy és kormányának tagjai kénytelenek voltak menekülni, és a jugoszláv nagykövetségen találtak menedéket.
A magyar csapatok november 10-ig kitartottak. A 12 napos felkelés során több mint 2600 magyar vesztette életét, közel 20 ezren sebesültek meg, és több mint 200 ezren menekültek Ausztriába.
A szovjet veszteségek: több mint 660 halott, 51 eltűnt és több mint 1500 sebesült.
Szomorú epilógus
Imre Nagy és kormányának több tagja sorsát tragédia övezte. Miután a lázadást leverték, és az országban folytatódtak a felkelők üldözése és letartóztatása, Nagy már az ítéletre várt.
November 21-én letartóztatták tizenkét kormánytaggal együtt, majd Romániába szállították őket. A vád „hazaárulás” volt. Imre Nagyot és Pál Maléter honvédelmi minisztert halálra ítélték, és akasztással kivégezték.
A férfit, aki országának jobb jövőt kívánt a kommunista rendszer helyett, 1958. június 16-án végezték ki Budapesten. Mellette közel 350 embert végeztek ki, és további 13 ezret különböző időtartamú börtönbüntetésre ítéltek.
A kommunista rendszer bukása után Imre Nagyot posztumusz rehabilitálták, és 1989-ben ünnepélyes keretek között újratemették.